"Apa had én!"

Gyerekkorunkban gyakran kiálltottunk fel, mikor édesapánk polcot, hintát barkácsolt nekünk, vagy ép valamit szerelni kezdett a ház körül. Természetesen amennyire a biztonságunk engedte, bevont minket a szerelésbe, barkácsolásba. Ma már a Klein szerszámaival a gyermekek biztonságosan, kedvükre barkácsolhatnak, szerelhetnek. a Klein barkács, és szerelő eszközei amellett, hogy az igazi kiköpött mása, funkcióiban is élményt nyújt. Az elemmel működő csavarbehajtó egy gomb lenyomásával úgy forog, mint az igazi, vagy a láncfűrész, ami bekapcsolva az eredeti hangját adja. Természetesen elsődleges a gyermekek biztonsága, így a forgó alkatrészeket úgy alakították ki, hogy azok sérülést ne tudjanak okozni a "kis szakiknak", és ha a szerszámok megszorulnak, azonnal leállnak. A szerszámok mellett a Klein megalkotta a pici védőfelszereléseket is, mint például a munkáskesztyű, védőszemüveg, vagy épp a védősisak, így a gyermekek élménye szerelőként a legmaximálisabb. A Klein szerszámok gyártásánál törekedtek arra is, hogy az eredeti szerszámok, például a Bosh szerszámai élethű mását alkossák meg.

Ezekkel a játékokkal igazi kis szerelők válhatnak a gyermekekből, emellett fejlesztik kézügyességüket is.

2017 Data Workshop Kft

Telefon: +36 202046861

email: info@farmjatekokboltja.hu

Telefonhívásod minden munkanap
9-17 között várjuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról

Vezetéknév:

Keresztnév:

E-mail cim:

Feliratkozom
×